A varkocs a fejtetőn vagy tarkón szorosan összekötött, ezen túl egyébként lazán lógó hajfonat. A keleti (ázsiai, kis-ázsiai, indiai, sőt amerikai őslakos) népeknél is igen gyakori hajviselet, gyakran úgy is, hogy a fej többi részét kopaszon hagyták. Régi magyar szó, sajnos manapság a németből eredő copf szót használják helyette, pedig a lengyel nyelvben is a magyar szóval azonos hangértékű "warkocz" jelenti ezt a hajviseletet, és az üstökös csóváját is. Ez sem véletlen, a magyar üstökös szó is a fej (azaz üstök) mögött, csóvaszerűen hordott hajhoz hasonló égi látványosságra utal.
A magyarság  kopaszra nyírt varkocsos keleties  hajviselete a pogány világot elevenítette meg a "művelt" nyugattal szemben. Mindazonáltal, hogy a  magyarok igyekeztek beilleszkedni a  nyugati világba, a hajviselet terén sem adták fel eredeti szokásaikat. Még az 18. század végén is  gyakori hajviselet volt a székelyeknél a varkocsba fogott haj. Rendszerint úgy nyírták, hogy  csak a fejtetőn lévő részt hagyták meg és azt szorosan ősszefogva  összefonták, és a ezt a csóvát nevezték üstöknek. Az üstököt nyírták  többféleképpen is, valamikor a halánték feletti részeket is összefonták, vagy éppen az üstököt nyírták le, a többi részt szabadon hagyták lógni.

A lengyeleknél is elterjedt e  hajviselet, sajátos formában, még Báthory István lengyelországi uralkodása idején. A hajat csak a halánték feletti vékony csíkban, és a tarkón nyírták kopaszra, a többit meghagyták, és mindehhez hosszú lekonyuló bajszot növesztettek.Borotvált üstökű tar fejet századunk elejére már csak a világtól elzárt moldvai csángó férfiak viseltek, köztük maradt fenn a lengyel változat is. Később a hosszú hajjal együtt, a polgáriasodás és a katonáskodás szerepének megváltozása miatt, módosult ( csimbuk) - praktikussági okok miatt, majd később  felváltotta a rövid haj ( még az  1848 as szabadságharc alatt is  harcoltak olyan székelyek akiknek  csimbukba volt kötve a hajuk).