Rettenetes beavatkozásnak számíthatott egy-egy foghúzása középkorban, ha pápai rendeletek szabályozták végrehajtását - az egyházi javallat egyébként a buzgó imádság volt fogfájás esetére, ugyanis a foghúzás súlyos gyulladással, esetleg halállal járhatott.
Sokáig azt gondolták, hogy fogaink az agyunkkal, esetleg tüdőnkkel állhatnak összeköttetésben, ezért tilos kihúzni őket - erre már csak abban az esetben kerülhet sor, ha már annyira mozog a fog, hogy hamarosan kiesik (ilyenkor biztos kevésbé sérül az agyunk).
Hogy a fogorvosi beavatkozást elkerüljék, rengetegen a "gyógyitalárusok" segítségért folyamodtak, akik több ezer féle kotyvalékot ajánlottak fogfájásra. Bár némelyik ital pillanatnyi enyhülést hozott, mások olyan szinten mérgezőek voltak, hogy végleges védelmet biztosítottak minden fájdalom ellen.
Foghúzás esetén, fájdalomcsillapításra gyakran használták a fakalapácsot, és az ütés során elájult páciens fogát könnyen kihúzták mire felébredt, már ha felébredt.Körülbelül a 17. századra alakult ki a mai modern fogászat elődje. Előtte csak a borbélyoknak volt engedélyük efféle kezelésekre.
Mai szemmel nézve ezeket a barbár beavatkozásokat, méhcsípésnek is teiknthetjük a mai fogkezelési módszereket.
